64 megapixeles szenzorral érkezik a Galaxy A70s

Tavasszal, amikor bemutatkozott az idei A-széria, a legméretesebb modellként volt számon tartható az A70-es az A40 és A50 társaságában. A kompaktság, mint kifejezés nem éppen a legjobb jelző rá, azonban a 4.500mAh-ás akkumulátora és a FullHD+ kijelzője azt mondata, hogy más téren eléggé ígéretesnek tűnik.

A vállalat a hazai piacon elég sok akciót adott neki az elmúlt hónapokban, így bátran kijelenthetem, hogy az A70 eléggé jól sikerült modell lett, mert az ember játszva könnyedséggel tették le a voksukat rá. Most azonban érkezik a testvére, az A70s névvel.

Ha csak a változásra helyezem a hangsúlyt, akkor a kamerát kell kiemelnem. Már az alap változatban se volt kis megapixel tartományú, hiszen 32MP-ről beszélhetek f1/7-es fényérzékenység mellett, amivel, azért már lehet szép fotókat készíteni. Az utód már 64 MP-lel van felvértezve. Fényérzékenység szempontjából f/1.8-ra „romlik”, de van visszakompenzáció, hiszen több mindent rögzít, mint az előd. A szenzorja 1/1.7”-es méretű lett. A másik differencia a színeiben van, mivel megkapta a prizma hatást, melynek értelmében új színkódokkal is büszkélkedik, mint pl: prism crush red, – white és – black.

Ami nem változott:

Másban nincs változás. Nyilván egy kicsit nehezebb lett. 183g helyett 187g-ról beszélhetek. Az erőforrását ugyanúgy a Qualcomm-féle Snapdragon 675-ös chipje adja, ami ugye 11nm-es gyártástechnológiát képvisel. Órajel tekintetében: 2×2.0GHz-et és 6×1.7Ghz-et kapunk. Belső tárhelye maradt 128GB-os, azonban egyes országokban elérhető lesz a 6GB-os RAM mellett a 8GB-os is. Bővíthetőségben pedig a szoftveres támogatás immáron 1TB-ig terjed ki. Az már csak egy másik dolog, hogy jelenleg 512GB-os memóriakártyánál nagyobb nem kapható házon belül. Operációs rendszer tekintetében a PIE-jal és a One UI-jal debütál.

Az előlapi kamera maradt 32MP-es f/2.0 érzékelővel. A hátlapi kameránál a másik kettőnél nem változtattak, azaz a 8MP ultraszéles látóterű f/2.2-vel dolgozik, míg a mélység-élességért felelős 5MP-es f2/2-vel.

Kijelző stílusban az infinity-U-val dolgoznak. 6.7”-et kapunk FullHD+ felbontással, azaz 1080x2400px-lel. Nem növekedett a 393 ppi körüli képernyő részletesség.

Akkumulátor mérete maradt 4.500mAh. Töltés támogatásban pedig ugyanúgy 25W-tal tölthető, mint az előd. Vízállóság és vezeték nélküli töltés itt sincs jelen.

Nézzük az árazását, mégis csak egy fontos dolog, hogy mennyit kérnek mindezért. Nos, a 6GB-os belső gyorsítótárral felvértezett modellért cirka 375 eurót, míg a 8GB-osért 400 eurót. Átszámolva mindez 125 ezer, valamint 134 ezer forintra jönne ki a végösszeg, de nyilván az Áfát és a hasznot is tessék hozzácsapni.

Arról, hogy hazánkba érkezik-e egyelőre nincs információnk!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.