Címke: Galaxy S22

Bora bíborban pompázik a Galaxy S22

Július 26-án megtörtént a leleplezés, amiről már a nagyobb sajtós orgánumok napokkal ezelőtt beszámoltak, miszerint a Galaxy S22 termékcsalád egy bizonyos tagja új színben tündökölhet. Ismét eljátszotta ugyanazt a dél-koreai techóriás, amit az előző esztendők többségében, miszerint, hogy a kiadáshoz képest nagyjából fél évvel új erőre „kapatja” (ha létezik ilyen kifejezés!) bizonyos termékét egy eddig még nem debütált színnel.

Nyarat a legtöbb felhasználó a levendulával és a lilával azonosítja, hiszen ki ne szeretne egy levendulamezőn könyvet olvasni a nagy csendben? – Valami hasonló ötlet pattanhatott ki a marketingesek fejéből, amikor megszületett a Bora Purple elnevezés, amit a Samsung Magyarország csak Bora bíborként említ. (Mondhatnám azt, pasiként sok közöm nincs a kevert színekhez, de a bíbort olvasva valami pirosas-lila jutna az eszembe, mint sem ez a színvilág, de hát ne vesszünk el a részletekben!)

Fotó a Samsung Magyarország oldaláról.
Forrás: Samsung

A Samsung kedveli a lila színt, amelyet előszeretett használ a felsőkategóriás termékeinél. Tekintsük át, hogy az elmúlt időszakban, melyik kütyüjénél miként nevezte ezeket:

  • a Galaxy S8 | S8+ és a Galaxy Note8 esetében: Orchid Gray-ként,
  • a Galaxy S9 | S9+ esetében: Lilac Purpleként,
  • a Galaxy Note9 esetében: Lavender Purple-ként,
  • a Galaxy S20 FE esetében: Cloud Lavender-ként,
  • a Galaxy Z Flip LTE esetében: Mirror Purple-ként,
  • a Galaxy S21 | S21+ esetében:Phantom Violet-ként,
  • a Galaxy S21 FE esetében: Lavender-ként,
  • míg a Galaxy Z Flip3 esetében: Phantom Lavender-ként.

A Galaxy S22 termékcsaládnál se annyira ismeretlen a lila, hiszen Violet-ként kapható, viszont nem teljesen olyan ez az összeállítás, mint a Bora Purple. Míg az alapelgondolásnál a keret és a kamerasziget kapott egy afféle rózsaarany árnyalatot és csak a hátlapja lett lila, addig a Bora bíbornál ezek is lilára váltottak – kicsit intenzívebb változatban. A képekre pillantva úgy tűnik, hogy mattosították a hátlapját, de nyilván élőben adja ki majd magát, hogy tényleg átörököltették ezt a jellemvonást.

A Bora egyébként a koreai nyelvben lilát jelent. Sonia Chang, a Global Brand Marketing csoport alelnöke így nyilatkozott a színről:

Pasztell és semleges tónusaival a Bora Purple az optimizmust és a nyugalom érzését testesíti meg. A választás erejével kibontakozik a világ. Akár a K-Pop sztár vagy, akár élethosszig tartó lila szerelmese, neked találtuk i a Galaxy S22 Bora Purple-t.”

Sonai hozzátette, hogy ne csak a Galaxy S22 5G-nél (mert amúgy a két másik “nagyobbiknál” nem lesz jelen!) számoljunk vele, hanem még ebben az évben más új izgalmas Galaxy eszközöknél is. Gondolva arra, hogy az értékesítése 2022. augusztus 10-én rajtol, a nyár végi Unpacked eseményük bemutatója után 1 nappal, nincs kizárva, hogy valamelyik Galaxy Z-termékük is megkapja ezt a színvilágot. A felvetés pedig azért lehet helytálló, mivel ha egy pillantást vettek a teaser plakátjára, akkor ugyanúgy mutatkozik a lila szín.

Szerintetek a Z Flip vagy a Z Fold családnál számíthatunk egy ilyen színnel?

Új szín érkezik Bora Purple elnevezéssel a Galaxy S22-höz

A Samsung szokásához hűen, nyáron felfrissíti a csúcskategóriás telefon portfólióját. Mielőtt még arra asszociálnátok, hogy befutott a következő Galaxy Z termékcsalád, megálljt kérnék, ugyanis szó sincs ilyesmiről, csak egy újabb szín feltűnéséről a Galaxy S22-család háza táján. Nem rég tárgyaltuk, hogy a Galaxy S22 Ultra 5G remekül fogy, amit a Galaxy Note újjáélesztésével lehet magyarázni, valamint azzal a számos promócióval, ami az elmúlt cirka fél év alatt érkezett hozzá. (Gondolok legfőképpen a készülék beszámításos ajánlatokra, amelynek hazai fronton is keletje van. Nem véletlenül, hiszen ki ne akarnak 55 ezer forintot megtakarítani a mai világban?)

A dél-koreai vállalat egy igazán csajos színt dob piacra ‘Bora Purple’ elnevezéssel, ami a lila és a levendula színekre hajaz, de mutatnék előbb róla egy fotót, csakhogy tudjuk hova tenni:

A Galaxy S22-ből nem volt még lila szín (legalábbis Magyarországon!); viszont a Galaxy S21 két kisebb tagjából igen, a Fantomlila. A két színopció között a különbség az lesz, hogy a kameraszigetet is ugyanolyanra színezik, nem pedig aranyra, mint az elődnél az látható.

Mutatnám, hogy eddig mely színekkel operált a vállalat világszinten:

  • Alapszínek:
    • Phantom Black (Fantomfekete)
    • Phantom White (Fantomfehér)
    • Green (Zöld)
    • Pink Gold (Rózsaarany)
  • Samsung.com exkluzív színek:
    • Graphite
    • Cream
    • Sky Blue
    • Violet

A WinFuture csapata szúrta ki a Samsung Thailand oldalán az aloldalt, ahonnan gyorsan magukévá tudták a Bora Purple színnek a fotóit. A tanulság, amit levonhatunk, hogy a Galaxy S22 | S22+ új külleme vélhetően a gyengébbik nem fele szeretne nyitni, ha már a kisebb méretű modelleket jobban szeretik, akkor legyen egy olyan színopciójuk is, ami abszolút őket jellemzi, amellyel tudnak azonosulni. Én, pasi fejjel biztosan nem vennék ilyet, mert már túl lila.

Hogy hazánkba debütálhat-e, arról megkérdeztük a Samsung Magyarországot, de a cikk megírásáig nem kaptunk választ. Ha ez megtörténik, frissítjük! Addig mutatnék néhány fotót, amelyekkel minden irányból szemügyre vehetjük.

A májusi okostelefon árakról…

Napját se tudom, mikor foglalkoztam utoljára árcímkékkel, így, úgy gondoltam, hogy ideje lenne megpillantani a Samsung Magyarország kínálatát. Már most előterjeszteném, nagyon nagy a kínálat, ami annak tudható be, hogy a lehető legtöbb termékét megpróbálja a portfoliójában tartani, hogy ezáltal a konkurenciáin könnyedén fogást találjon. 50 ezer forinttól kezdve, eléggé szépen le is van fedve, csak éppen a bőség olykor problémát is szíthat, mégis csak a „kevesebb néha több”. Mellesleg, mindegyik modell fel sem lelhető mindegyik csatornán.

Áprilisban a Samsung készülékek behódoltak az inflációnak, ugyanis megfigyelhető volt a legtöbb modellnél egy „minimális” drágulás. Legfőképpen a Galaxy S22-termékekre hívnám fel a figyelmet, ahol 15-20-30 ezer forintos árváltozás is tapasztalhattak azok, akik nem éltek még februárban az előrendelés lehetőségével. Nincs más helyzetben a Galaxy Z-termékcsaládnál se, ahol szintén megérezheti a pénztálcákat a január havihoz mérten.

A jelenlegi árpontok: 2022. május 1. és 31. között értendők. (Az eltérés jogát fenntartjuk, ezek csak tájékoztató jellegűek.)

A Galaxy S22 termékcsalád kreatívja.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A tavalyi modellekre nem fókuszálnék, ugyanis több termék már „az inkább nem elérhető, mint elérhető” készülékek listáját erősíti. Ettől függetlenül fontosnak éreztem, hogy azért lássátok, éppenséggel, melyik hol helyezkedik el az ársávokban.

A Galaxy A33 5G-ből és a Galaxy A53 5G-ből érkezett EE, azaz Enterprise Edition változat, amit a Samsung Experience Store-okban találhattok. Ezek a modellek átlagosan 5 ezer forinttal drágábbak, mint az alapmodellek. Szoftver tekintetében lesz némi eltérés, tudásban ugyanannyit tudnak, ha leszámítjuk azt, hogy védelem szempontjából egy fokkal magasabb színvonalat képviselnek. Jelenlétük annak is betudható, hogy a beszállítók így próbálják kiküszöbölni az olykor fellépő ellátási nehézségeket. Vásárlás tekintetében mindegyik, melyik mellett teszitek le a voksotok, mert átlagemberként úgy sem érzékeltek differenciát.

Termék:Típusszám:2022/Q2-es ár:Májusi ár:
Galaxy A02s 32GBSM-A025G57 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A03 32GBSM-A035F69 990 Ft
Galaxy A03 64GBSM-A035F79 990 Ft
Galaxy A03 128GBSM-A035F89 990 Ft
Galaxy A03s 32GBSM-A037G57 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A12 32GBSM-A127F61 990 Ft52 990 Ft
Galaxy A12 64GBSM-A127F69 990 Ft59 990 Ft
Galaxy A12 128GBSM-A127F76 990 Ft67 990 Ft
Galaxy A22 128GBSM-A225F89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A22 5G 128GBSM-A226B102 490 Ft85 990 Ft
Galaxy A32 128GBSM-A325F114 990 Ft94 990 Ft
Galaxy A32 5G 128GBSM-A326B122 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A52 128GBSM-A525F143 490 Ft124 990 Ft
Galaxy A52s 5G 128GBSM-A528B184 490 Ft129 990 Ft
Galaxy A33 5G EE 128GB159 990 Ft
Galaxy A33 5G 128GBSM-A336B154 990 Ft
Galaxy A53 5G EE 128GB193 990 Ft
Galaxy A53 5G 128GBSM-A536B189 990 Ft
Galaxy Xcover 5SM-G525F109 990 Ft
Galaxy Xcover ProSM-G715F185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2022/Q2-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriás termékek listája 200 ezer forinttól kezdődik. A magyarországi képviselet egyelőre még nem vezette ki a Galaxy S20 FE-nek a Snapdragon-os változatát, amivel 175-199 ezer forint körül operál. Tény és való, attól, hogy ez a termék tavalyelőtt debütált, mégsem tekinthető gyengének. Meg lennék lőve, hogy mellette vagy a Galaxy A53 5G mellett rakjam-e le a voksom…?!

A Galaxy S22 termékcsalád nagyjából túl van az első negyedévén, így megérkezett az első árleszállítás, amit a teljes hónapban megpróbál tartani a gyártó. Na jelentősre ne nagyon számítsatok, kb. olyan, mint ha az infláció általi drágulást engednék el és a februári bejelentési áron kínálnák, de mégis át tudnak húzni árat az ártáblákon. Érdemes lesz majd figyelni, hogy milyen bundle promóciót társítanak mellé, mert azzal fogja ténylegesen megérni a vásárlást.

Termék:Típusszám:2022/Q2-es ár:Májusi ár:
Galaxy S20 FE [Snapdragon] 128GBSM-G780F269 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S21 FE 5G 128GBSM-G990B309 990 Ft267 990 Ft
Galaxy S21 FE 5G 256GBSM-G990B339 990 Ft294 990 Ft
Galaxy S21 5G 128GBSM-G991B329 990 Ft264 990 Ft
Galaxy S21 5G 256GBSM-G991B349 990 Ft284 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 128GBSM-G996B409 990 Ft349 990 Ft
Galaxy S21+ 5G 256GBSM-G996B424 990 Ft369 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 128GBSM-G998B479 990 Ft399 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 256GBSM-G998B499 990 Ft429 990 Ft
Galaxy S21 Ultra 5G 512GBSM-G998B512 990 Ft494 990 Ft
Galaxy S22 5G 128GBSM-S901B349 990 Ft334 990 Ft
Galaxy S22 5G 256GBSM-S901B369 990 Ft354 990 Ft
Galaxy S22+ 5G 128GBSM-S906B429 990 Ft 409 990 Ft
Galaxy S22+ 5G 256GBSM-S906B449 990 Ft429 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 128GBSM-S908B514 990 Ft489 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 256GBSM-S908B554 990 Ft529 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 512GBSM-S908B595 990 Ft569 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 128GBSM-F711B429 990 Ft369 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 256GBSM-F711B449 990 Ft389 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 256GBSM-F926B739 990 Ft629 990 Ft
Galaxy Z Fold3 5G 512GBSM-F926B779 990 Ft649 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2022/Q2-es árakon vásárolhatók.

Ilyen exkluzív színekben még nem kapható a Galaxy S22 széria Magyarországon

A Samsung egyik múltbéli stratégiája az volt, hogy a pre-order időszak után 1-2 hónappal új színeket vezetett be a forgalomba, amelyek afféle forgalomélénkítő hatással bírtak. Felármentesen kínálta, viszont mennyiségben mégis egy limitáltság mutatkozott. Mióta világszerte a Samsung.com webáruház eladásai hangsúlyosabbak, hiszen nagyobb haszonkulccsal és adott esetekben – hivatalos partnerekhez mérten – kedvezőbb árakkal tudnak dolgozni, bekerült a kínálatukba az úgy nevezett exkluzív, kimondott a saját store-jukra fókuszáló színkollekció.

A Galaxy Z Flip3 5G volt az az első termék, amelynek exkluzív színei feltűntek a Samsung Magyarország weboldalán, azonban nem arathatott nagy sikert a hazai közönség körében, ugyanis a Galaxy S22 szériánál már ez a tendencia nem folytatódott. Pedig biztosra veszem, hogy lett volna olyan vásárló, aki a megszokotthoz képesti hosszabb szállítási időt is kivárta volna, ami általában legalább 5-6 hetet jelentett.

Ettől függetlenül Európában jelen van más képviseleteknél az exkluzív, csak a Samsung.com-on kapható színportfólió. Pl.: nem kell olyan messze menni, csak Németországba, ahol ugyanúgy jelen van minden opció, mint az USA-ban vagy Dél-Koreában.

A Galaxy S22 5G és a Galaxy S22+ 5G esetében négy ilyenről, míg a Galaxy S22 Ultra 5G-nél három darabbal számolhattok. Mutatnám lentebb képekben, mennyire egyediek az alapszínekhez képest, illetve azt is, hogy milyen SKU kódon szerepelnek a nyilvántartásukban, ha netán valaki be szeretné szerezni más forrásból.

Galaxy S22 | 22+ – Graphite
Termék:RAM/ROM:Szín:Típus:
Galaxy S22 5G8/128GBGraphiteSM-S901BZADEUB
Galaxy S22 5G8/256GBGraphiteSM-S901BZAGEUB
Galaxy S22+ 5G8/128GBGraphiteSM-S906BZADEUB
Galaxy S22+ 5G8/256GBGraphiteSM-S906BZAGEUB
Galaxy S22 | 22+ – Sky Blue
Termék:RAM/ROMSzín:Típus:
Galaxy S22 5G8/128GBSky BlueSM-S901BLBDEUB
Galaxy S22 5G8/256GBSky BlueSM-S901BLBGEUB
Galaxy S22+ 5G8/128GBSky BlueSM-S906BLBDEUB
Galaxy S22+ 5G8/256GBSky BlueSM-S906BLBGEUB
Galaxy S22 | 22+ – Cream
Termék:RAM/ROM:Szín:Típus:
Galaxy S22 5G8/128GBCreamSM-S901BZEDEUB
Galaxy S22 5G8/256GBCreamSM-S901BZEGEUB
Galaxy S22+ 5G8/128GBCreamSM-S906BZEDEUB
Galaxy S22+ 5G8/256GBCreamSM-S906BZEGEUB
Galaxy S22 | 22+ – Violet
Termék:RAM/ROM:Szín:Típus:
Galaxy S22 5G8/128GBVioletSM-S901BZVDEUB
Galaxy S22 5G8/256GBVioletSM-S901BZVGEUB
Galaxy S22+ 5G8/128GBVioletSM-S906BZVDEUB
Galaxy S22+ 5G8/256GBVioletSM-S906BZVGEUB
Galaxy S22 Ultra – Graphite
Termék:RAM/ROM:Szín:Típus:
Galaxy S22 Ultra 5G8/128GBGraphiteSM-S908BZADEUB
Galaxy S22 Ultra 5G12/256GBGraphiteSM-S908BZAGEUB
Galaxy S22 Ultra 5G12/512GBGraphiteSM-S908BZAHEUB
Galaxy S22 Ultra – Sky Blue
Termék:RAM/ROM:Szín:Típus:
Galaxy S22 Ultra 5G8/128GBSky BlueSM-S908BLBDEUB
Galaxy S22 Ultra 5G12/256GBSky BlueSM-S908BLBGEUB
Galaxy S22 Ultra 5G12/512GBSky BlueSM-S908BLBHEUB
Galaxy S22 Ultra – Red
Termék:RAM/ROM:Szín:Típus:
Galaxy S22 Ultra 5G8/128GBRedSM-S908BZRDEUB
Galaxy S22 Ultra 5G12/256GBRedSM-S908BZRGEUB
Galaxy S22 Ultra 5G12/512GBRedSM-S908BZRHEUB

Galaxy S22 azonosítási segédlet a ráadás Galaxy Buds Pro igényléséhez

Áprilisba léptünk, s ezáltal lezajlott a Galaxy S22 szériához járó ráadás terméknek az igénylési időszaka – legalábbis március 31-ig így állt a Samsung által kiadott szabályzatban, ami módosításra került. A Samsung Magyarország azért döntött a hosszabbítás mellett, ugyanis még nagyon sok csatornán akadnak olyan előrendelők, akik nem kapták meg a kiszemelt terméküket. Noha a készletek kezdenek helyre állni, azért a Samsung.com webshopjában is akad bőven olyan modell, aminél a „Készlet hiány” felirat mutatkozik.

A hazai képviselet ezért április 30-ig adott a Galaxy S22 és Galaxy S22+ előrendelőknek haladékot, hogy majd az átvett termékükön előretelepített Samsung Members applikáción keresztül leadhassák az igényüket.

„Ráadás Termék igénylésének időszaka: a Vásárlási Időszakot követően a Résztvevő a Ráadás Terméket Samsung Galaxy S22 Ultra készülék esetén 2022. február 14. napján 10 óra 00 perctől 2022. március 31. napján 23 óra 59 percig, Samsung Galaxy S22, illetve Samsung Galaxy S22+ készülékek esetén 2022.február 25. napján 10 óra 00 perctől 2022. április 30. napján 23 óra 59 percig, vagy a készlet erejéig tudja igényelni a Vásárlási Időszak alatt megvásárolt Samsung Galaxy S22, S22+, S22 Ultra készülékre letöltött Samsung Members alkalmazáson keresztül (a jelen szabályzatban: „Ráadás Termék Igénylési Időszak”).”

olvasható a részvételi feltételek és szabályzatban.

Ennek értelmében a dátum szegmens is kibővült:

Ráadás Termék igénylése
(-tól)
Ráadás Termék igénylése
(-ig)
E-mail-en keresztül történő visszaigazolás előrelátható időpontja*A Ráadás Termék kiszállításának előrelátható
időpontja*
2022.04.012022.04.302022.04.152022.05.31
*A Szervező kifejezetten felhívja a Résztvevők figyelmét, hogy a táblázatban megjelölt időpontok előzetes becslésen alapulnak, az attól való eltérés jogát a Szervező kifejezetten fenntartja, valamint azok módosulásáért a Szervező a felelősségét kizárja.

A ráadás Galaxy Buds Pro igénylésénél a Samsung megkérdezi, hogy milyen terméked van. Ugye minden készüléknek van egy modellszáma, ami magába foglalja a típust, a belső tárhelyet és a színt. Ezt a paramétert a dobozának a felső felének oldalán találjátok; az operációs rendszer Beállítási menüjéből nem lehet kiolvasni. Azonban úgy döntöttem, mivel még akadnak sokan, akik nem igényelték meg, azoknak adnánk némi támpontot, hogy a legördülő listából egyszerűen tudjanak rábökni a számlájukon lévő Galaxy S22-esre.

A Galaxy S22 5G egyik kreatívja.
Forrás: Samsung
A Galaxy S22 5G esetében:
Termék:Belső tárhely:Szín:Típus:
Galaxy S22 5G128GBFantomfeketeSM-S901BZKDEUE
Galaxy S22 5G128GBFantomfehérSM-S901BZWDEUE
Galaxy S22 5G128GBFantomzöldSM-S901BZGDEUE
Galaxy S22 5G128GBRózsaaranySM-S901BIDDEUE
Galaxy S22 5G256GBFantomfeketeSM-S901BZKGEUE
Galaxy S22 5G256GBFantomfehérSM-S901BZWGEUE
A Galaxy S22+ 5G esetében:
Termék:Belső tárhely:Szín:Típus:
Galaxy S22+ 5G128GBFantomfeketeSM-S906BZKDEUE
Galaxy S22+ 5G128GBFantomfehérSM-S906BZWDEUE
Galaxy S22+ 5G128GBFantomzöldSM-S906BZGDEUE
Galaxy S22+ 5G128GBRózsaaranySM-S906BIDDEUE
Galaxy S22+ 5G256GBFantomfeketeSM-S906BZKGEUE
Galaxy S22+ 5G256GBFantomfehérSM-S906BZWGEUE
Galaxy S22+ 5G256GBFantomzöldSM-S906BZGGEUE
A Galaxy S22 Ultra 5G egyik kreatívja.
Forrás: Samsung
A Galaxy S22 Ultra 5G esetében:
Termék:Belső tárhely:Szín:Típus:
Galaxy S22 Ultra 5G128GBFantomfeketeSM-S908BZKDEUE
Galaxy S22 Ultra 5G128GBBurgundiSM-S908BDRDEUE
Galaxy S22 Ultra 5G256GBFantomfeketeSM-S908BZKGEUE
Galaxy S22 Ultra 5G256GBFantomfehérSM-S908BZWGEUE
Galaxy S22 Ultra 5G256GBFantomzöldSM-S908BZGGEUE
Galaxy S22 Ultra 5G256GBBurgundiSM-S908BDRGEUE
Galaxy S22 Ultra 5G512GBFantomfeketeSM-S908BZKHEUE

Ezekre a készülékekre fut már be a One UI 4.1-es felületfrissítés

Remekül zajlik az Android 12 operációs rendszerre, valamint a One UI 4.0 felületre történő frissítési menetrendje a Samsungnak, melyről hamarosan bővebben írunk, viszont előtte úgy gondoltam, hogy a márciusban megindult One UI 4.1-gyel foglalkoznék. Ugye ezzel a tovább fejlesztéssel látott napvilágot a Galaxy S22 termékcsalád, ami nem tartalmaz világmegváltó dolgokat, de azért adott esetekben könnyíti és egyszerűsíti az életünket. Külön kiemelném, hogy a dél-koreai vállalat nem marasztalta el a két évvel korábbi csúcskategóriás termékeit sem.

Azért a teljesség kedvéért összegyűjtöttük lentebb, hogy milyen újítások kerültek be, hátha valaki csak reflex szerűen rányomott a frissítésre, és már nem tudja végigolvasni a hivatalos patch note-ját. Nagyon sok újdonságot pakoltak a Galériába, mellyel tovább tudják a felhasználókban erősíteni azt a nézetet, miszerint a gyári applikációnál jobb nincs. A tartalom megosztása közelben lévő termékekkel is gyorsult, sőt, immáron megtekinthető, hogy milyen előzményeink voltak – ez külön jól jöhet akkor, ha illetéktelen tartalomlopástól tartunk családon belül. (Ha értitek a célzást.) A lista hosszú, lentebb olvasható.

Nem csak a tavalyi, hanem a tavalyelőtti készülékek is élvezni fogják az update adta finomságokat. Pl.: a Galaxy S10 széria tagjaira is már elérhető a hétvége óta. Egyelőre nincs arról információ, hogy a gyengített Galaxy S10 Lite és a Galaxy Note10 Lite felfrissülhet-e, de ha tippelnünk kellene, akkor kimaradnak a szórásból, ahogy a legelső generációs Galaxy Fold-ok is.

A feltűntetett dátumok nem azt jelentik, hogy már fel kellene dobnia a készülékednek a telepítési lehetőséget – hiszen az OTA szerverei történő ráengedés folyamatos. Inkább azt, hogy onnantól kezdve lehet számolni a frissítés valamikori befutásával.

A One UI 4.1-es felületnek az egyik megjelenítése.
Forrás: Droidwin

Prémium kategória:

  • Galaxy Z Fold3 5G [SM-926B] – Frissítve: 2022.03.21.
  • Galaxy Z Flip3 5G [SM-F711B]
  • Galaxy Z Fold 2 5G [SM-F916B] – Frissítve: 2022.03.24.
  • Galaxy Z Flip | Galaxy Z Flip 5G [SM-F707B] – Frissítve: 2022.03.24.

Galaxy S-széria:

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note20 Ultra 5G [SM-N986B] – Frissítve: 2022.03.21.
  • Galaxy Note20 | Note 20 5G [SM-N980F] – Frissítve: 2022.03.21.
  • Galaxy Note10+ | Note10+ 5G [SM-N975F]
  • Galaxy Note10 | Note10 5G [SM-N970F]

Galaxy A-széria:

  • Galaxy A53 5G [SM-A536]
  • Galaxy A52 5G [SM-A526B] – Frissítve: 2022.03.21.
  • Galaxy A42 5G [SM-A426B]

Íme a frissítés hivatalos leírása:

A One UI 4.1 a legújabb funkciókat hozza el Galaxy eszközeibe. Intuitívabb, szórakoztatóbb, biztonságosabb és könnyebb, mint valaha. Tekintse meg lent a változásokat:

  • Kamera: Sosem volt még ilyen egyszerű csodás fényképeket és videókat rögzíteni.
    • Egyéb opciók portrévideókhoz: Rögzítsen nagyszerű portrévideókat akkor is, ha a téma a távolba veszik. Mostantól a hátlapi kamera 2x objektívjével is rögzíthet portrévideókat az 1x objektív mellett.
    • Tegyen szert teljes rendezői nézetre: Rendezői nézet videóit elmentheti külön elülső és hátsó videók formájában, így később, még a rögzítést követően is szerkesztheti őket. Amikor lejátssza őket a Videólejátszóban, váltogathat a különböző nézetek, például az osztott képernyő vagy a kép a képben nézet között.
  • Galéria: Kezdjen többet az emlékeivel. A Galéria a képek és videók újrafeldolgozására és rendszerezésére szolgáló továbbfejlesztett funkciókat kínál, a megosztás pedig most egyszerűbb, mint valaha.
    • Hatékony átszerkesztés: Tegye fotóit minden eddiginél szebbé. Tegye élessé az elmosódott arcokat, javítsa ki a torzulásokat a tévé vagy a számítógép képernyőjén, és növelje a fényerőt és a felbontást.
    • További javaslatok: Kérjen segítséget művészi portrék és izgalmas kiemelések készítéséhez. A Galéria a legjobb effekteket fogja javasolni képeihez.
    • Portré effektek hozzáadása: Mostantól bármely olyan képhez hozzáadhat háttérelmosást, amelyen valamely személy látható.
    • Portré újravilágítása: Állítsa be a portrék megvilágítását, akár még elkészítésük után is, hogy mindig tökéletes felvételt kapjon.
    • Alakítsa a felesleges mozgóképeket állóképekké: Takarítson meg tárhelyet a mozgóképek állóképekké alakításával. A Galéria javaslatot fog adni azokra a képekre, ahol nincs szükség mozgásra, mint például a dokumentumok.
    • Ossza meg az albumokat linkekkel: Többé nem kell egyenként meghívni az embereket a megosztott albumokba. Csak hozzon létre egy linket, amelyet bárkivel megoszthat – még olyanokkal is, akiknek nincs Samsung accountja vagy Galaxy eszköze.
    • Az összes meghívás egy helyen: Fogadja el egyszerűen a megosztott albumokba szóló meghívásokat, még akkor is, ha lemarad az értesítésekről. Azok a meghívások, amelyekre még nem reagált, a megosztott album lista tetején jelennek meg.
    • Készítsen időközös videókat: Változtasson egy képet mozgalmas, 24 órás időközös (time lapse) videóvá. Egy gomb jelenik meg a tájképek esetén, mint például az ég, víztömegek, hegyek vagy városok. A videóján úgy fog tűnni, mintha egy egész nap telt volna el.
  • AR zóna: Fejezze ki magát úgy a kiterjesztett valóságban, mint korábban soha. Készítsen saját hangulatjeleket, matricákat, firkákat és még sok minden mást.
    • További díszítések a hangulatjel matricáihoz: Mutassa meg saját egyedi stílusát, adjon hozzá Tenor GIF-eket díszítésként saját egyéni AR hangulatjel matricáihoz.
    • Háttérszínek maszk módban: Tartsa a fókuszt az AR hangulatjelen, miközben maszkként viseli. Válasszon a különböző színek közül, amelyeket háttérként használhat.
  • Google Duo: Maradjon kapcsolatban kiváló minőségű videóhívásokkal. A One UI felhasználói felület exkluzív funkciókat kínál.
    • Legyen képes több mindenre a videóhívások közben: Videóhívás közben megoszthat egy másik alkalmazás képernyőjét a Google Duo alatt. Nézzék együtt a YouTube-ot, osszanak meg fényképeket, böngésszenek a térképen stb.
    • Csatlakozzon a videóhívásokhoz prezentáció módban: A telefonján folytatott videóhívás közben prezentáció módban csatlakozhat ugyanahhoz a híváshoz a táblagépéről. A táblagép képernyője megosztásra kerül a többi résztvevővel, miközben a hang és a kép tovább hallható és látható a telefonon.
  • Samsung Health: Nyerjen mélyebb betekintést egészségi állapotába és élvezze a továbbfejlesztett edzéskövetést a Samsung Health legújabb verziójában.
    • Nyerjen betekintést a testösszetételébe: Tűzzön ki tömeggel, testzsírszázalékkal és vázizomtömeggel kapcsolatos célokat. Tippeket fog kapni a céljai elérésével kapcsolatban.
    • Alakítson ki jobb alvási szokásokat: Kísérje figyelemmel alvását és részesüljön tanácsadásban az alvási mintái alapján.
    • Továbbfejlesztett edzéskövetés: Galaxy Watch4 óráján beállíthat intervallum edzési célokat, mielőtt futni vagy kerékpározni megy. Ha végzett, jelentést kap a telefonjára. Órája a futás közbeni verejtékezés mértékéről és a pulzus visszaállásáról is képes információt adni aerob edzések során.
  • Samsung Notes: Írjon, rajzoljon vagy firkantson le gyors jegyzeteket. A Samsung Notes mostantól még tökéletesebben csatlakozik használója más alkalmazásaihoz és eszközeihez.
    • Készítsen gyors jegyzeteket böngészés közben: Kövesse nyomon forrásait az új vágási lehetőségekkel. Belefoglalhat Samsung Internet vagy Galéria tartalmakat, amikor jegyzetet hoz létre a gyorspanelen vagy a Feladatok Edge-panelen.
  • Smart Switch: Másolja át a névjegyeket, fényképeket, üzeneteket és beállításokat egy régi telefonról vagy táblagépről az új Galaxy készülékére. A One UI 4.1 segítségével több mindent lehet átvinni, mint valaha.
    • További átviteli lehetőségek: 3 lehetőség közül választhat, amikor tartalmat visz át új Galaxy készülékére. Dönthet úgy, hogy mindent át szeretne vinni, vagy csak a fiókjait, névjegyeit, hívásait és üzeneteit szeretné átvinni, vagy pedig az Egyéni menüpontban kiválaszthatja, hogy pontosan mit szeretne átvinni.
  • SmartThings Find: Keresse meg telefonját, táblagépét, óráját, fülhallgatóját és egyéb holmiját a SmartThings Find segítségével.
    • Kapjon értesítést, ha valamit elhagyna: Dolgainak elvesztése legyen a múlté. Beállíthatja úgy, hogy figyelmeztetést kapjon, ha a Galaxy SmartTag túl messze van ahhoz, hogy csatlakozzon a telefonjához.
    • Keressék meg együtt az elvesztett eszközt: Megoszthatja eszközeinek helyét másokkal. Ha egy eszköz elveszik, segítséget kérhet egy másik személytől, hogy megkeresse a közelben.
  • Megosztás: A One UI 4.1 még több lehetőséget kínál a dolgaink másokkal való megosztására.
    • Ossza meg wifi hálózatát: A Gyors megosztás segítségével megoszthatja jelenlegi Wi-Fi hálózatát másokkal. Az a személy, akivel megosztja, automatikusan, jelszó megadása nélkül fog tudni csatlakozni.
    • Ha képeket és videókat oszt meg, foglalja bele a szerkesztési előzményeket: Ha képeket és videókat oszt meg a Quick Share funkcióval, akkor az összes szerkesztési előzményt belefoglalhatja, így a fogadó fél láthatja, hogy mi változott, vagy akár vissza is térhet az eredetihez.
    • Tippek megosztása másokkal: Talált valami hasznosat a Tippek alkalmazásban? Koppintson a Megosztás ikonra, és küldje el egy barátjának.
  • Még több funkció és fejlesztés:
    • Színpaletta: A telefon egyedi színekkel testreszabható a háttérkép alapján. Egyéni színpalettája mostantól több alkalmazásban is megjelenik, beleértve a Google által biztosított alkalmazásokat is.
    • Okos javaslatok: Galaxy készüléke sokkal okosabb lett. Amikor elkezd felvenni egy eseményt a naptárába, az eszköz a szöveges üzenetek és a telefonon zajló egyéb tevékenységek alapján címet és időpontot javasol. Hasonló javaslatokat fog kapni a Naptár, a Reminder, a Billentyűzet, az Üzenetek és más alkalmazások alatt is.
    • Tegye rendbe az árnyékokat és a tükröződéseket a Fényképszerkesztőben: A tárgyeltávolító használatakor az árnyékok és a tükröződések automatikusan eltűnnek.
    • Adjon hangulatjeleket a naptárához: A matricákon kívül most már hangulatjeleket is hozzáadhat egy dátumhoz a naptárában, hogy kifejezze érzéseit.
    • Válasszon szövegjavító alkalmazásokat a Samsung Billentyűzet alatt: Válassza ki, mely alkalmazásokban tart igényt automatikus szövegjavításra. Kapcsolja be szövegfogalmazós alkalmazásoknál, ahol ellenőrzés alatt akarja tartani helyesírását és nyelvhelyességét, és kapcsolja ki az üzenetküldő alkalmazásoknál, ahol kevésbé szeretne hivatalos lenni.
    • Szélesebb körben elérhető billentyűzet-opciók: A billentyűzetkiosztások, a beviteli módszerek és az egyes nyelvekhez tartozó funkciók mostantól több régióban is elérhetők, így a gépelés könnyű lesz, bárhol is legyen. A Beállításokban bármikor visszaválthat a korábbi kiosztásra.
    • Szabja testre a hangzás egyensúlyát: A Kisegítő lehetőségek beállításai között a csatlakoztatott eszközök (például hangszórók vagy fejhallgatók) bal/jobb hangzási egyensúlyát a telefon hangszóróinak hangegyensúlyától különálló módon állíthatja be. Ez lehetővé teszi, hogy tökéletesen kiegyensúlyozza fejhallgatójának hangzását anélkül, hogy ez hatással lenne a csengőhang és a telefonhangszórók hangjára.
    • Új műveletek Bixby rutinokhoz: Mostantól rutinokat is létrehozhat, amelyek megváltoztatják óralapját vagy bekapcsolják a speciális beállításokat, például az akkumulátor védelmét.
    • Szabja testre a virtuális memóriát: Válassza ki telefonja virtuális memóriájának méretét a RAM Plus segítségével az Eszközkarbantartóban. Használjon többet, ha teljesítményt szeretne növelni, illetve kevesebbet, ha tárhelyet szeretne megtakarítani.
    • Játékoptimalizáló szolgáltatás: A CPU/GPU teljesítménye a játék korai szakaszaiban nem lesz korlátozott. (A teljesítmény-kezelési funkció a készülék hőmérséklete alapján megmarad.) „Alternatív játékteljesítmény-kezelés mód” lép működésbe a Game Boosterben. A harmadik féltől származó alkalmazásoknak engedélyezett lesz, hogy megkerüljék a Játékoptimalizáló Szolgáltatást.

Egyes alkalmazásokat a One UI 4.1 frissítés után külön kell frissíteni.